Észak-európai kalandozásaink során eljutottunk már az anyabarát Izlandra, a gyerekbarát Norvégiába és most egy nem kevésbé szimpatikus helyet keresünk föl Skandináviában. Svédország lesz az újabb úticélunk, mely olyan, mint Regős Bendegúz: „az egyenlőség barátja”.
Fontos alapelv Svédországban, hogy nemtől függetlenül mindenkinek joga van dolgozni és tanulni, hogy azáltal el tudja látni magát és családját. A gyerekeket némely intézményben már óvodás kortól kezdve olyan oktatási módszerekkel tanítják, melyek nem a hagyományos értelemben vett női és férfi szerepeket sulykolják, ezzel tudatosítva bennük, hogy ugyanazok a jogok és lehetőségek illetik meg őket, nemtől függetlenül. Miben nyilvánul ez meg? Például nem nevezik a kicsiket „kisfiúnak” és „kislánynak”, hanem csak „kisgyereknek”. Továbbá olyan könyveket és játékokat választanak ki a gyerekek számára, melyek mellőzik a tradicionális társadalmi szerepek bemutatását.
Érdekes példa erre az egyik játékokat árusító cég indoklása, hogy miért is álltak be a sorba, amikor nem-semleges játékkatalógust vezettek be. Ahogy az látszik, mindenki játszik mindennel, lányok, fiúk vegyesen lövöldöznek vagy vasalnak, nincs fiús, vagy lányos játék. A cég is arról számolt be, hogy ez az egész dolog az egyenlőséggel valahogy generációról generációra fejlődik és alakult ki.
Mára pedig már egész nagy nyomás van a vállalatokon, hogy a vásárlóknak ezt az igényét/attitűdjét komolyan vegyék. A vicces az, hogy nem csak a szülői elvárások adnak táptalajt a játékcégek nem-semleges marketingstratégiájához, de maguk a gyerekek is. Hiszen mit lehet tenni akkor, ha a felmérésekből az derül ki, hogy „kár, hogy nem lehet kapni kardot a Barbie-hoz”, vagy „szeretnék egy babakocsit a Spiderman-emnek”. Akkor lesz Barbie-kard és Spiderman babakocsival.
A ma felnövő kisgyerekek egyre nagyobb része tapasztalja meg, hogy az apukák is kiveszik részüket a rájuk való felvigyázásból. Nagyon sok helyen lehet olvasni, hogy a „bezzeg a svéd apukák” egyre nagyobb része otthon marad a kicsikkel. Ennek a hátterében az áll, hogy egy szülőpárnak nagyjából 16 hónap nagyon jól megfizetett gyerekezős szabadság áll rendelkezésére, melyet hónapokra, hetekre, de akár napokra, vagy akár órákra beosztva is igénybe tudnak venni. Újabban egy egyenlőségi bónuszt is bevezettek, ugyanis egy kicsivel több anyagi támogatást kapnak azok a családok, ahol anyuka és apuka egyenlő hónapokra osztják fel a gyerekszabadság idejét. Ráadásul az apukáknak egy át nem ruházható, 90 napos keret is a rendelkezésükre áll, ezzel marasztalja őket otthon a rendszer. Nem csoda, hogy így sokan élnek is a lehetőséggel.
Ez egy jóléti országban nem olyan nagy kihívás, gondolhatnánk, de ez a megoldás és berendezkedés azon is alapszik, hogy a nők is visszamennek dolgozni, ők is rész vállalnak a társadalmi terhekből. Ráadásul az emberek sok adót fizetnek, többek között ebből van az államnak pénze arra, hogy jó szociális rendszert tartson fent az állampolgárai részére. Így van lehetőség arra is, hogy a gyermekorvosi vizsgálatok alkalmával az anyukák egészségével is foglalkozzanak, vagy hogy a gyermekorvosi praxisokban az új szülőket támogató közösségi csoportok működhessenek, csak hogy néhány példát említsünk.
Így fonódnak össze az egyéni erőfeszítések egy társadalmi mozgatórugóvá, mely magasabb célként jelenik meg, mint az egyéni előmenetel. Akár csak Norvégia esetében, a közösség összetartása, annak fontossága az egyénével szemben, Svédországban is egy jellegzetesség. A jantelagen (norvégul ’janteloven’) fogalmával lehet körülírni azt a skandináv országokra jellemző társadalmi attitűdöt, mely kevésbé szereti láttatni az egyéni eredményeket, annál inkább a közösség erőfeszítéseit. Először azt gondolná az ember, hogy ez egy visszahúzó erő inkább, de végeredményben a közösség arra is sarkallja a tagjait, hogy ne maradjon le, vagy akivel ez megesne, arra figyel a közösség és húzza magával. Van ebben az egyenlőség-közösség dologban valami…
De honnan gyökerezik ez az egész, az egyenlőséggel, a közösség tiszteletével? Ez valami modern dolog? Nem egészen.
Történelmi leírások szerint Svédországban a középkorban nem honosodott meg a szolgaság rendszere. Az ország területén nem alakultak ki uradalmak, hanem egymástól független farmerek, gazdálkodók kezében voltak a földek. Mindez elősegítette azt, hogy a különböző társadalmi csoportok nagyjából egyenlően, nagyobb leszakadások nélkül fejlődtek, mely az egyenlőség morálját alakította ki legvégül. Nagyon érdekes továbbá, hogy a svéd Birger Jarl király már a 13. században törvényben lépett fel a nők elleni erőszak és azok elrablása ellen, és már a 19. század közepétől a nők és férfiak egyenlő arányban örökölhetnek.
Csoda lehet-e az efféle progresszív gondolkodók jó példája után, hogy az itteni gyerekeket már az óvodában a különbségek mellőzésére, ezáltal az egyenjogúságra és „egyenkötelezettségűre” nevelik.
A realitásokhoz azért hozzátartozik, hogy mindezek ellenére Svédországban is küzdenek a nők az egyenlő fizetésért és a vezető pozíciókban is sokkal több férfi dolgozik, mint nő. Az ország egyes régióiban nem mindenhol adatik meg mindenkinek az egyenlő bánásmód, iskolázás, vagy egészségügyi ellátás, és a bevándorlók gyerekei is nehézségekbe ütközhetnek.
De világviszonylatban azért még így is élen jár ez az ország ebben a témában, amely valószínűleg annak köszönhető, hogy lakói a nemek közti, illetve a társadalmi egyenlőség kérdését egy folyamatosan ápolandó értéknek tartják. Az egyenlőség ugyanis csak akkor jön létre, ha hosszú időn keresztül ezt tartják szem előtt, mikor az erőforrásokat osztják el, szabályokat vezetnek be, vagy éppen döntéseket hoznak.
Eredeti megjelenés a gyerekekafoldkorul.blog.hu-n: 2017. május 22.
Források és képek: sweden.se, everyculture.com, en.wikipedia.org, cupofjo.com, nationalreview.com, theguardian.com, dailycaller.com,
Köszönjük a látogatást! Ha tetszik a blog, lájkolj minket a Facebook-on és az Insta-n is! A megosztásnak is nagyon örülünk persze.
