Az új-zélandi gyereknap alkalmából megint a déli féltekén sündörgünk. Március első vasárnapján ott köszöntötték fel a kicsiket-nagyokat. Mi is ezt tesszük most: zengjen-szálljon a „Hip-hip-hurrá” oda! Micsoda különös érzés belegondolni abba, hogy az ottani gyerekek a mi tavaszi jókívánságaink közepette esetleg épp őszi faleveleket gyűjtenek! Vajon a Nyúl ott széldzsekiben jön majd?
Napok óta Új-Zélandot kutatom és nem bírok egyezségre jutni magammal, hogy mi is legyen az a téma, amit itt meg szeretnék mutatni belőle. Mert hogy olyan sok arra érdemes dolog van. Ami talán a leggyakrabban visszaköszönt a kutakodások alkalmával az a maorikhoz, az őslakosokhoz kapcsolódó dolgok. Legyen akkor hát ez a felütés, kezdjük el itt a ásást.
Új-Zéland első lakosai polinéziai bevándorlók voltak, ők hozták létre a 13. században a maori kultúrát, mely a mai, modern mindennapokat is áthatja. A európai ember a 17-18. században kalandozott errefelé először. Viszonylag későn, ami azért nem meglepő, mert Új-Zéland az a hely, amely az egyik legtávolabbi emberi letelepedésre alkalmas terület a Földön. De talán pont ennek köszönhető, hogy ma oly sok mindent tudunk a maorik kultúrájáról. Egyszerűen nem volt annyi idő, hogy a maorik és az európaiak keveredjenek egymással. Aztán amikor az megtörtént, a Húsvét-szigettel ellentétben hamarabb észrevették, hogy az eltűnőben, fellazulóban lévő kulturális értékeket tudatosan kell őrizni és ápolni.
Nagyobb macskaugrásokban így jutunk el a mai kor Új-Zélandjához, ahol nem csak a nemzeti konyhát, nyelvtanulást, viselkedést, etikettet, iskolai életet stb. hatja át az ősi kultúra. A tudatos hagyományőrzés az ország vezetése szintjén is fontos, vagy akár a munkaerő piacot is befolyásolhatja. Így szerepelhet egy álláshirdetésben például, hogy „a maori kultúra ismerete előnyt jelent”, vagy a maori hiedelmek miatt nem vezet autóút bizonyos tavak felett, csak szépen körben a parton.
Ha mindezeket meg akarjuk érteni, érteni kell a kultúra alapját képező két fontos maori fogalmat. Az egyik a manaakitanga, avagy az embertársak és önmagunk tisztelete, a vendégszeretet, kedvesség, jóindulat. Annak a megértése, hogy ha ezeket az értékeket gyakorolják az emberek, akkor mindenki jól jár. Nagyon érdekes, hogy ez az érték nem csak a békés együttélés miatt fontos, de például az ország vezetése erre építi a turizmus stratégiáját is. A másik fontos alapkő a kaitiakitanga, azaz a természet tisztelete, óvása. Az erdők, vizek spirituális erejének fenntartására sok új-zélandi felelősséggel tekint. A természeti erő ugyanis abban mutatkozik meg, hogy az erdőkben, vizekben szaporodni tudnak az állatok, virágoznak a fák, minden duzzad az élettől. Így pl. egy halászati tilalom, mely úgy egyébként a halak szaporodását szolgálja, egyben a vizek ősi erejének visszanyerését is szolgálja. Ismét néhány pont, ahol a hagyományok és a mindennapok találkoznak.
Ha tetszik a blog, kövess minket a Facebook-on is!
A gyerekek is a kezdetektől ezt szívják magukba. Új-zélandi iskolai tanmeneteket átbogarászva lehet olvasni „zöld” iskolákról, ahol megtanulják a gyerekek, hogy pl. az erdő több, mint fák és bokrok együttese. De lehet olvasni vulkánépítő, vagy kertészeti iskolai projektekről is, vagy az anyatermészet energiájáról szóló rajzfoglalkozásokról stb. Mindezek kiegészülnek maori történetek mesélésével, vagy a maori nyelv tanításával és aktív használatával.
Érdekes volt a manaakitanga-ra való nevelés kapcsán pl. tanároknak szóló oktatási anyagokat olvasni. Ha új gyerek érkezik az osztályba, javasolt lehajolni hozzá, kezet fogni vele, így jelezve a tiszteletet és hogy ők egyenrangú felek. Aztán odahívni egy másik gyereket, aki szintén bemutatkozik, hogy mutassa meg az új osztálytársnak, mit hova rakodhat le, mit hol talál. Nem nagy ördöngösség, de mégis egy kedves gesztussal indult a találkozás és egyáltalán időt szakítottak rá. Abban, hogy egy másik kisgyerek segít, a felnőttek gyerekek iránti tisztelete és bizalma mutatkozik meg, mely mindenkinek jólesik. És végül rögtön van egy társa az új gyereknek, aki segített, így gyorsabban megy a beilleszkedés.
Új-Zéland hivatalos honlapja szerint azért alkalmas ez az ország a gyereknevelésre, mert az ilyen zsigerből jövő odafigyelés mellett az egyenlő bánás és egyenlő esélyekkel való indulás hatja át az egészségügyet, az oktatást is. Mindazt, ami egy családnak nagyon fontos lehet. Persze a jóléti társadalom és a gazdasági fejlettség sem egy utolsó szempont, nem beszélve a kiemelkedő oktatási rendszerről. Más források azért kicsit árnyalják ezt az igencsak ideális képet. Nagyobb városokban ugyanis egyre több szegény ember él, akik főként a maori kisebbség tagjai. Főleg ezekben a közösségekben probléma a diszkrimináció, az alkohol és a drog kérdése. Így bebizonyosodik, hogy az egyenlő esélyek mégsem annyira egyenlőek, bár valószínűleg még így is jobb itt a helyzet, mint a világ sok másik országában.
Következő posztunkban tovább kalandozunk Új-Zélandon. További hagyományokról lesz szó és kedves barátaink adnak bepillantást az ottani ovis illetve általános iskolás életbe egy interjú során.
Addig is: Boldog gyereknapot, kedves új-zélandi gyerekek!
Források és képek: newzealand.com, gpcc.org.nz, newzealandnow.govt.nz, hu.wikipedia.org, everyculture.com, teara.govt.nz
Köszönjük a látogatást! Ha tetszik az oldal, kövess minket
