A közelgő jeles napok alkalmából látogassunk most el Chile egyik csendes-óceáni szigetére, a Húsvét-szigetre.
A Húsvét-sziget, más néven Rapa Nui a világ egyik legkeletibb, és egyben legnehezebben megközelíthető lakott területe. A chilei Santiagoban kell átszállni, és még onnan is egy jó adag repülőút vár az utazóra. Akkorára növeszti az ember vele az ökológiai lábnyomát, hogy az igazi környezetvédők neki se vágnak az útnak. Marad hát az e-kalandozás, de így is remekül fogunk szórakozni.
A Húsvét-sziget kapcsán nagyon nehéz az ott élő gyerekekről, családokról kideríteni valamit. A netet beborítják a szigetet egykori világáról szóló források, így aztán az lehet az érzésünk, hogy ez az elzárt sziget már nem is annyira elérhetetlen. Mint amikor ellepik a turisták a bennfentes tippként kapott úticélunkat. A rejtélyek utáni kutakodás viszont azért mégis az ismeretszerző malmára hajtja a vizet, mert sok mindent megtudhatunk a majdnem kiirtott őslakosok majdnem teljesen letűnt hagyományairól.
Rapa Nui-ról egy kép azért valószínűleg mindenkinek ismerős lesz. Ezen a szigeten áll ugyanis az a 887 db gigantikus szobor (moai), melyek furcsa emberfejekként nőnek ki a fű takarta földből. A sziget elég kicsi, széltében-hosszában kb. 20 km. Egyetlen településén, a nyugati parthoz közelebb eső Hanga Roa-ban kb. 5.000 ember él. A három vulkán mentén kialakult sziget és az egykori lávamezők maradványai adják a sziget karakterét.
Az első őslakosok más polinéziai szigetekről érkeztek ide és kb. 15.000 főt számlált a lakosság, mikor Roggeveen holland felfedező 1722-ben, Húsvét napján felfedezte a szigetet. Ezek után megkezdődött a túlnépesedéssel egybekötött klasszikus civilizációs ámokfutás. A sziget lakói kizsákmányolták a természeti erőforrásokat, így egy évszázad se kellett, és az őslakosságból már csak 2-3.000 fő maradt. A 19. századi Peru rabszolgatartói, valamint a behurcolt betegségek tovább tizedelték a lakosságot. Így a század vége felé már csak 111 fő nevezhette magát őslakosnak rapanui-nak. A megegyező nevű rapanui nyelv is teljesen eltűnt, a nyelvészek csak néhány kifejezést tudtak rekonstruálni a misszionáriusok megjelenése előtti időkből. Az őshonos fák kipusztultak, az utolsó toromita fát pl. az 1950-es években látták utoljára. Norvég régészek és botanikusok összefogása kellett, hogy magokról új facsemetéket tudjanak nevelni, melyeket 1988-ban visszavittek a szigetre.
A Húsvét-sziget tulajdonképpen egy jó példa arra, hogy hogyan kell tönkretenni egy sziget teljes élővilágát. Majd miután megtörtént a felismerés, hogy ez így nem jó, hogyan próbálják meg helyreállítani a problémát, és menteni, ami menthető.
Manapság a Chiléhez való kötődés okán szinte mindenki spanyolul beszél, illetve angolul a rengeteg turista miatt. Az emberek javarészt a turizmusból élnek, míg korábban a mezőgazdaság és a halászat volt jellemző. Reptér, iskolák, kórházak épültek, nemzeti parkot hoztak létre a szobrok védelmére. Erdőtelepítések kezdődtek, az óceán tisztaságát védő projektek indulnak. A sziget rövid idő alatt nagy ugrást tett a nyugati életforma irányába, ami a gyors fejlődésen túl azonban magával hozott olyan jelenségeket is mint a fiatalkori kábítószer használat, vagy az alkoholfogyasztás. A kb. 5.000 lakosra évente úgy 60.000 turista jut, mely nagy környezeti károkat is okoz, elsősorban a rengeteg szemét felhalmozódása miatt.
Az utóbbi évtizedek kezdeményezései nagy erőkkel próbálják életben tartani a letűnt korok hagyományait is. A rapanui nyelv az idők folyamán nagyban keveredett a tahiti nyelvvel, az angollal, a franciával, és nagyon erős a spanyol behatás a chilei közigazgatás miatt. Sok gyerek emiatt nem is tanulta meg korábban rapanui-t, így az majdnem kihalt. Így most egyre több kultúrcentrum létesül és igyekeznek megtanítani a nyelvet, mielőtt az feledésbe merülne. Nincsenek könnyű helyzetben a gyerekek, mert ebben a tíz mássalhangzóból és öt magánhangzóból álló nyelvben rengeteg olyan szó van, melyeket hasonlóan kell írni és/vagy kiejteni.
Más ügyes kezdeményezések is felkarolják a gyermekvédelem és a hulladékhasznosítás kérdését, és mindezt a hagyományőrzés szolgálatába állítják. Ékes példája ennek a Rapa Nui Zene és Művészeti Iskola, melyet a sziget egyetlen őslakos zongoraművésznője, Mahani Teave kezdeményezett.
Miután befejezte tanulmányait (többek között az USA-ban és Németországban), a célja az lett, hogy a húsvét-szigeti gyerekek számára zeneiskolát létesítsen. Mindez létre is jött, de egy idő után kellett egy új épület, mert a célkitűzések között szerepelnek már nemzetközi kulturális találkozók is, könyvtár létrehozása, ősi történetek, dalok tanítása.
Az iskola társalapítója felajánlotta az építkezéshez a földjét, az épület tervezését pedig a „szemétharcos” építész, Michael Reynolds vállalta el. Így felajánlások és önkéntesek segítségével felépült a virág alakú zeneiskola, melynek falait sörös dobozok, gumiabroncsok, eldobott üvegpalackok alkotják. A passzív épület a vizet az esőkből kapja, a hűtést és a fűtést a nap és a föld végzi, az elektromosságot pedig a szél- és a napenergia adja. A fenti videó bemutatja, hogyan épült az épület és közben egy kis rapanuit is hallgathatunk.
Az ehhez hasonló kultúrintézmények mellett kis műhelyekben is összejönnek a felnőttek és a gyerekek, hogy a füvészkedés, a fűszoknya készítés, vagy épp fafaragást fortélyait adják át a fiataloknak. A hagyományok ápolása így közösséget formál és segít abban, hogy a gyerekek ne kallódjanak el.
A hagyományok ünneplése a vidám versenyekkel tarkított Tapati Rapa Nui fesztiválhétben csúcsosodik ki. 1968 óta rendezik meg és pontosan az a célja, hogy a fiatalok felé az összetartozást és a kultúra fontosságát közvetítsék.
A fesztivál hetében a lakosság két „szövetségre” oszlik, ezzel jelképezve a régi klánokat. Mindkét klán választ egy-egy királynőt magának, ők vezénylik a két szövetséget a versenyszámok folyamán. A győztes csapat királynője lesz aztán a következő évben a „Sziget királynője”. A csapatoknak olyan feladatokat kell végrehajtani, mint például a hagyományos polinéziai hajó építése, testfestés, ahol a minták jelentését is el kell tudni magyarázni.
Ez után a fizikai rátermettség próbája jön. A legbátrabbak egy szál farönkön csúsznak le egy meredek lejtőn, akár 80km/h-val. Majd nádból készített csónakokba szállnak és 1.500 m-t eveznek. Végül jön a Rapa Nui Triatlon: a nádtutajon úszás, a csónakban evezés és a legvégén a banánfürttel futás. Ezek a férfiak versenyszámai, a nők pedig pl. a tradicionális kosztümök elkészítésében versenyeznek. A hét végén következik a fő parádé és a koronázás.
Az biztos, hogy tenni akarásban nincs hiány, hogy a Húsvét-sziget tradícióit megtartsák és továbbadják a fiataloknak. Meglátjuk majd, mennyire lesz eredményes a hagyományőrzők munkája. A szigetlakók mindenesetre ezt nagyon fontosnak tartják, éppen ezért optimisták is ez ügyben.
Források és képek: easterisland.travel, telegraph.co.uk, youtube.com, imaginaisladepascua.com, everyculture.com, pixabay.com
Köszönjük a látogatást! Ha tetszik az oldal, kövess minket
